2018. március 31., szombat

(Túl)élési..., hogyan legyek hasznomra?

Míg fő a sonka, támadást intézek a poratkák ellen, mert már érzem, többen vannak kettőnél

Szerszámok bekészítve, a székek és a lakás felfordítva

"Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni, tekeredik a rétes, kígyó akar lenni", ez meg itt, mi akar lenni?

Ablaktisztítás nem lesz. Egyrészt: esőt ígér a meteorológus, másrészt: még elég tiszta ahhoz, hogy átjöjjön rajta a déli harangszó

(Majdnem) végkifejlet

2018. március 28., szerda

(Túl)élési ... etc. etc. - tudományos értekezés


Penészgombák márpedig vannak, és ha léteznek,
akkor optimális körülmények között,
a számukra ideális helyeken meg is telepszenek.
(L. a fürdőszobák csempéi között kezdetben ügyesen
megbújó, később hibát hibára halmozó, így
szemüveg nélkül is látható, nem kis bosszúságot okozó egyedeket.)

Ha az ember tanult szakmája az egészségügy, akkor nem "kamuoldalakról",
hanem szakkönyvekből szerezte a tudást (l. mikrobiológia)
és, ha még jó a memóriája, emlékszik is azokra,
de ha valami aktuális, őt is érintő dologgal találkozik,
- ami nem kamu - szívesen megosztja
az ezzel kapcsolatos saját történetét.

Köszönöm az aggódást!
Nem, nem aludtam nyitott ablaknál.
A házirendet szigorúan betartva, 5 perc ráhagyással (8:05-kor) kezdtem el mosni.
Hogy pontos és tárgyszerű legyek: 1 teljes és 2 fél adag ezt is, azt is.
11:00-kor már minden a szárítón volt.
A fényképen látható műszer gyakori ellenőrzéséhez igazított
gondos, sokszori és szakszerű szellőztetés azt eredményezte,
hogy a páratartalom megegyezett a fenti képen látható
jelenlegi értékkel,
viszont a szárítót este már le lehetett szedni,
a nappalit eredeti - csata előtti - állapotába vissza lehetett állítani.

Ez volt a szárítógép nélküli rapid szárítás,
ami a kinti +8 fokos levegő ablakon történő beengedése miatt
kellemetlennek volt mondható.

Valamit valamiért.
Valamit valami ellen.

2018. március 27., kedd

(Túl)élési blablabla, folyt. köv.

Kiteregetem a szennyest

Azt olvastam, hogy mosott ruhát szobában szárítani veszélyes.
A jelentősen megnövekedett páratartalom kedvez a gyönyörű nevű
aspergillus fumigatus és névtelen, de gonosz társaik elszaporodásának.
Komoly támadást indítanak különösen asztmások, gyenge immunrendszerű
emberek ellen, de senki nincs biztonságban, ha elkezd penészgombákat
telepíteni.
Belélegezve árt a tüdőnek, súlyos tüdőbetegség kialakulásához vezethet.

A szükség törvényt bont, ezért a vizes ruhák a szobában száradnak.
Szigorúan nyitott ablak mellett, hogy megússzam a fentieket.
Ilyeténképpen a páratartalom nem is emelkedett, de rettenetesen fázom.
Didergek.
Vacog a fogam.
Fogam a vacog.
Ebből tüdőgyulladás lesz...

Tényleg muszáj nekem ilyen veszélyesen élnem?
Ostoba, 60+-os lázadó...!
Vásárolni menni, amikor a dolgozók, iskolások kezdik a napot?
Beülni a rendelőbe, amikor egy társadalmilag hasznos tag is orvosra vár?
Tömegközlekedni csúcsidőben?

Hoppon maradni, bár nem vagyok Margit - azt lehet.
Meg büntetés nélkül átmenni a piroson.
Meg önsajnálni, ahogy éppen most teszem.

Ne vegyétek komolyan!
A helyzet nem ilyen rossz, de szobában ne szárítsatok vizes ruhát,
mert, mint én most, majd félrebeszéltek!

2018. március 26., hétfő

(Túl)élési kalauz (nem csak) nyugdíjasoknak

Energiabomba, húsevőknek...

...vegetáriánusoknak


Mit eszik Niki?

Mit iszik Gyuri?

Kire vár az asztal (és a ház asszonya)?

Ki van a képen (és miért)?





























Enni jó!

Barátokkal reggelizni (ebédelni, vacsorázni) a legjobb.

Étvágyunk nagyobb (ha a testtömegindex magas, óvatosan a mennyiséggel!),
energia- és érzelmi szintünk nő, az idő rohan, a napunk rövidül.

Fájdalmak tompulnak, sebek gyógyulnak, a "kis szürkék"
(mert nem vagy magányos), mozdulnak.

(Figyelem!
 A képek a nyugalom megzavarására alkalmasak!
 Ahogy a felvetődő kérdés is: ez a nő tényleg kétszer reggelizik egy nap?!)
 





2018. március 24., szombat

A mindentlátó királylány

Szürke reggel, szürke nappal, mégis színes volt a közte.

Megnéztem a győri Vaskakas Bábszínház előadását, a Mindentlátó királylányt.
Na, az viszont színes volt, Sipos Kati és Sisak Peti ötleteinek, terveinek
és a "játszó személyek" nagyszerű alakításának köszönhetően.

Rézi, királylány: Gergely Rozália
Aladár: Vitányi-Juhász István
XIII. Teszetosza Henrik (őfelsége, a király): Szikra József
A királyné, Begónia: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas)

Rendező: Kolozsi Angéla (Blattner Géza-díjas)
Gimesi Dóra meseadaptációja

Tele volt a Jurányi, mi is nehezen jutottunk be. Meg kellett említenem, hogy a mellettem
álló női személy nem csak a lányom, hanem a darab rendezője is.
Onnantól aztán ment minden, mint a karikacsapás.
Köszönet érte!
Nagy tanulság: a Jurányiba érdemes mielőbb bejelentkezni, a jegyet időben megvenni,
ha nem akarunk/akartok/akarnak lemaradni az áprilisi előadásról!




Előadás után XIII. Teszetosza Henrik, Aladár és Rézi

Szikra József, Vitányi-Juhász István és Gergely Rozália



Sajnálom, hogy a képekről Ujvári Janka lemaradt! Nagy kedvencem pedig
a Repülési lecke óta.

A darabot témája és a - számomra kicsit ijesztő - mondókák miatt 6 éves kor alatt nem ajánlom,
bár a mai közönség soraiban ennél sokkal ifjabbak is ültek, és a csendből, nevetésből,
alapzajokból ítélve jól vették.

A bábozás nem csak műfaj, művészet, de kemény fizikai munka is.
Az előadás után nehezemre esett (valljuk be férfiasan: nem tudtam!) megmozdítani
a színészek által könnyedén pakolgatott kellékeket.

Aki szeretne 50 percre kilépni a szürkeségből vagy felfrissíteni meglévő színeit, nézze meg az előadást!
Érdemes!

2018. március 23., péntek

Kávézni jó!



Könyvek között - jobb!

Könyvek...

...között,

...barátokkal - a kávézás, így a legjobb!

Kati alkotásai


Mariann nyakán,

Zsuzsi (szép) kezén
A kávézás testre, az olvasás szellemre gyakorolt jótékony hatását mindenki ismeri.
Ha jó időben, jó helyen találkozol számodra kedves emberekkel, ezek a hatások
összeadódnak.
Ahogy a kávék, forró csokik, könyvek illata is.
Élménnyé válnak. Boldoggá tesznek.
Köszönöm Jutka, Vera, Zsuzsi, Mariann, Kati, Bözsi!